#apasági per










II. Albert már nem érinthetetlen a zabigyerekperben
 

II. Albert már nem érinthetetlen a zabigyerekperben

Az apaság megállapításáról szóló perben technikai meghallgatást tartott a bíróság, mert a beadványt II. Albert lemondása miatt módosítani kellett. Delphine Boel júniusban fordult keresettel a bírósághoz annak megállapításáért, hogy ő valójában a volt belga uralkodó lánya.

MTI MTI

DNS-tesztekkel bizonyítaná igazát a belga király zabigyereke
 

DNS-tesztekkel bizonyítaná igazát a belga király zabigyereke

Az 1968-ban született Delphine Boel azt állítja magáról, hogy a belga király gyermeke. Anyja, Sybille de Selys Longchamp az állítja, 18 éven át tartott fenn viszonyt II. Alberttel. 1966-ban ismerkedtek meg, kapcsolatuk 18 éven át tartott, a király el akart válni miatta - állítja a nő.

MTI MTI


Két férfi, egy nő: kihagyható lesz az apasági per
 

Két férfi, egy nő: kihagyható lesz az apasági per

Az apasági ügyek jelentékeny részét érintheti az új polgári törvénykönyv (Ptk.) egyik családjogi szabálya, amely szerint 2014. március 15. után a bíróság bizonyos esetekben peren kívüli eljárásban is megállapíthatja, hogy ki a gyerek apja – írta a Magyar Nemzet hétfőn.

MTI MTI